India körutazás 2020 március 6-22.

nyitólap / Kalandtúrák / India körutazás 2020 március 6-22.

India körutazás 2020 március 6-22. fotós vezetővel 445.000 Ft/fő

 

Az árban benne van:

- repülőjegyek adókkal, illetékekkel, feladott poggyásszal

- jó elhelyezkedésű szállások

- transzferek

- vízum

- közlekedések ára

- magyar nyelvű fotós vezetés

 

PROGRAMTERV:

1. nap - Indulás Budapestről

India, átszállás, majd egész éjjel repülés, időeltolódás miatt másnap érkezés.

2. nap - Delhi érkezés hajnal, városnézés

Ódelhi és Újdelhi látványosságait nézzük meg a bő két nap alatt. Szerencsére kiépült az infrastruktúra, így légkondicionált metróval és taxikkal jutunk el a látványosságokig.

Landolás után dukál egy kis pihenő, majd bele a kultúr sokkba. Ó-Delhiben megtapasztaljuk, milyen az amikor 10 nm-en 25 ember közlekedik, s amikor 3 savból lesz 5-6. Élő forgatag, szín, rassz, vallási és szári kavalkád garantált. Rengeteg kifőzde, mozgóárusok sokasága, iskolába menő-jövő gyerekek, riksák, tehát belecsöppentünk az igazi Indiába. A főbb attrak­ciók a következők: a hatalmas Vörös Erőd, a Jama Masjid (India leg­na­gyobb mecsete) a nyüzsgő piaccal körötte az óvárosban.

Estére elmehetünk egy klasszikus indiai zene vagy tánc előadásra, mert Delhi kulturális élete pompás.

Alvás Ódelhiben

3. nap   Delhi városnézés – éjszakai vonat Jodpure-ba

Minden nem fér bele a 2 napba, ezért megbeszéljük kit mi érdekel: Új Delhi területén szétszórva  az Unesco Világörökségének részét képező Kutub Minar, a 12. századi 72 méter magas minarettel, avagy győzelmi toronnyal és másik  nevezetességét, a nem rozsdásodó híres vasoszlopot. Választhatjuk a Humajun mauzóleumát, amely indo-perzsa stílusával a Taj Mahal előképeként szolgált.  Raj Ghat (Ghandhi emlék­műve), a Sydney-i Ope­raházra emlé­keztető, lótusz­virág formájú Bahai-templom, Lakshmi Narayan-templom (az egyik legszebb hindu templom), India-kapu, hogy betekintést nyerjünk a modern India építészetébe.

Őrségváltás,  Parlament, Elnöki palota, vagy ha tematikus sétát szeretnétek meglátogathatunk egy nyomornegyedet is. vagy sétálhatunk a Rajpath parkosított területén a Központi Kormányhivatalok felé.

Este vonatra szállunk és elindulunk Rajasztán fele fekvő vagonban.

Rajasztán 1800 km 

Delhi Agra környéke 1800 km

4. nap - Jodpure –  a kék város

Reggel érkezünk a vonattal. Elfoglaljuk szállásunkat.

Jodpur, a kék, sivatagi város, melyet nem véletlenül neveznek kék városnak, ami részben a státuszukat is jelezte az ott élő embereknek. Jodpureban 120 méterrel a város felett van a homokkőből készült 36 méter magas Mehrangarh erőd, (6 USD), melyet Rao Jodha építtetett 1459-ben, s mind a mai napig a királyi család menedzseli. Az erőd tetejéről madártávlatból is láthatjuk az óvárost, kanyargós sikátorokkal, varázslatos időutazás. Múzeumukat is is megnézzük, ami klasszikus stílusú. A vásosi galériákban kézzel festett miniatűröket is láthatunk. Ezután Jaswant Thada fehér márvány síremlékét tekintjük meg, melyet 1899-ben építettek a maharajanak. A séta végén elvegyülünk a bazári forgatagban.

Szállás Jodhpurban.

5. nap - Jodpure –  Jaisalmer

A busz indulás függvényében, ha lesz időnk, reggel még sétálunk a belvárosban, majd elindulunk a Thar sivatag fele, kb. 5-6h buszozás.

Délután érkezünk Jaisalmer  városába. Rövid városnézés, felvesszük a hely hangulatát.  Látványosságok közé tartoznak a Jain templomok a 12. századból és az egykori gazdag kereskedők palotái (Haveli ). Ezek az épületek gyönyörűen kifaragott homlokzattal rendelkeznek. Több különleges haveli is található a városban, ha marad időnk ma nézzük meg. A Salim Singh Haveli a 17. században épült, és falait csodálatos pávákat ábrázoló festmények díszítik. A Nathumal Havelit az 1880-as években építették a miniszterelnöknek. A Patwon Haveli öt épületből álló együttes, amely öt testvér részére készült.

Szállás Jaisalmer-ben.

6. nap - Jaisalmer, Thar-sivatag jeep túra, tevegelés
Korán reggel indulunk jeep szafarira a környezőfalvakba. Meglátogatjuk a pásztorok és a kígyóbűvölők falvait, illetve igyekszünk megismerkedni a vidéki indiai élet mindennapjaival. Nagyszerű betekintést nyerhetünk az évszázados hagyományokat gyakorlótörzsek hétköznapi életének rejtelmeibe: hogyan élnek a helyiek, mivel töltik az idejüket, milyen eszközeik vannak, stb. Megnézzük a különböző tevefajtákat és igyekszünk megkülönböztetni azokat.

Délután fakultatív program lehet: eltevegeltünk Sam falu közelébe, a homokdűnék világába. A vándorló homokdűnék 15 km. távolságon belül vándorolnak. Itt várjuk be a naplementét és csinálunk néhány napnyugtás képet.

7. nap - Jaisalmer – (éjszakai) vonat Jaipure

Reggel kényelmesen megreggelizünk, majd  elmegyünk a Jaisalmer erődhöz, mely kb. 100 méterrel a város felett helyezkedik el. Az erőd 1156-ban épült és egyike Rajastan két legrégibb erődjének. Ahogy sétálunk lefelé a macskaköves ösvényeken, érezhetik Jaiselmer mágikus légkörét.  Belül kiállítást is megnézhetünk, hogy éltek akkoriban az uralkodók. Az erődnek számos kapuja van, melyeket Pol-nak neveznek (pl. Suraj Pol, Bhoota Pol, Hava Pol). A kilátás fantasztikus.

8. nap - Jaipure

Jaipurban, a híres „rózsa­színű” városban és kör­nyé­kén töltünk el 2 napot. Jaipur, amely Rajasthan állam éke, ékszerbirodalom  A város rószaszín homokkőből épült. Bár ma a város középkori hangulatot áraszt, építésekor a 18. század elején kifejezetten modern városnak számított..

Riksából meg­cso­dáljuk a falakkal körülvett óváros jelleg­zetes rózsa­színű ház­sorait, a város­ka­pukat.

A rengeteg pompás látnivaló közül először meglátogatjuk az egykori maharadzsák fényűző életmódjáról tanúskodó Városi Palotát. Ma több múzeum és a királyi család lakhelye is egyben, Maharadzsa palotája: csodás kertje álomszerű.

Ezután  a régi India fejlett csilla­gászati ismereteit bizonyító ősi obszer­va­tóriumot (Jantar Mantar) nézzük meg, amely az uralkodó passziója volt. Ezután a világhírű Szelek palo­tájával (Hawa Mahal) ismerkedünk meg .

Termé­szetesen a bazár­lá­togatás sem maradhat ki a programból. Rajasthan évszázadok óta híres kézművesiparáról, melynek változatosságát a helyi, finom kelmékkel, fűszerekkel, ruhákkal megtöltött helyi nyüzsgő bazárban mi is kóborlunk, nézelődünk, ismerkedünk a helyiekkel.

Akinek van még energiája, fakultatív programként vacsora után indiai zene és tánc est egy szál­lo­dá­ban: rövid ízelítőt kapunk a tradi­cio­nális indiai táncokból, valamint indiai zenekar szóra­koz­tatja az érdek­lő­dőket.

Szállás: Jaipur

9. nap - Jaipure – Amber erőd 

Reggel után néhány Jaipur körüli látni­valóval ismer­kedünk.

Amber-erődpalota
Egy Jaipur melletti  10 km-re levő kisváros. A Városi Palota megépítése előtt Amber biztonságos erődítménye volt a jaipuri maharadzsák székhelye. Amber mellett talál­ható ez a hatalmas 16-17. századi erődpalota, ahová elefántháton is feljuthatunk. Az elefántok szépen ki vannak festve, családtagnak tekintik őket, és ezért reggel őket is „felöltöztetik”. A kívülről talán kevésbé látvá­nyos erőd­komp­lexum belül rengeteg kincset rejt, való­ságos paradi­csoma a művé­szetek kedve­lőinek.

Ezután felsétálunk  a Jaigarh-erődbe (gyönyörű pano­ráma Jaipurra és a közeli Amber-erőd­palotára). Itt található a világ leg­na­gyobb kerekes ágyúja. Alternatívaként pedig Galta (Napisten Temploma) Jaipurtól 2,5 km-re, egy festői szurdokban található,  vallási központként funkcionált.

 Fotó­szünet a romantikus Jal Mahalnál; a festői tavi kastély szinte úszik a Man Sagar-tó vizén, kiváló fotótéma, illetve a helyi turisták beöltöznek rajasztáni ruhába, kis bazári forgatag itt is.

Innen vissza a városfalon belülre riksánkkal, s most választhatunk, hogy a piaci forgatagban vagy a nemzeti múzeumuk épületénél töltjük esténket. Az indo-szaracén stílusban épült Albert Hall múzeum kiállítási anyaga meglepően érdekes, ha valaki még tud befogadni újabb információkat.

Este kimerültem, látványosságokkal túladagoltan térünk nyugovóra egy kiadós vacsora után.

Szállás: Jaipur

10. nap - Jaipure – Fatehpur sikri – Agra 

Ma reggel buszt bérlünk, s indulunk tovább a világ egyik legismertebb építményének helyt adó Agra fele. kb. 5-6h buszozás.  Igény esetén megállhatunk Chand Baori lépcsős kútnál, ami igen látványos. 

Fatehpur Sikriben állunk meg utána, s ellátogatunk a földi élvezeteket igencsak kedvelő mogul uralkodó, Akbar birodalmának régi fővárosába. Az Unesco világörökségi helyszín 17. századi Jami mosque (mecsetje) érdekes, illetve mellette az elhagyott, homokkőből épült erőd városban is barangolunk. A szellemvárosnak nevezett épületegyüttes, a romtemplom kiváló hangulatával és méreteivel tart minket fogva és eltöltünk itt is pár órát.

Ha marad időnk és befogadókészségünk, még Sikandrába is megállhatunk, ahol megtekintjük a nagy mogul uralkodó, Akbar síremlékét, melyet életében még maga tervezett meg.

A márványból és vörös homokkőből épült mauzóleum után irány a káosz és a dugók városa Agra.  Elfoglaljuk belvársi szállásunkat, s készülünk  a kellemes ottlétre.

Alvás Agrában

11. nap -  Agra- Tadzs Mahal, Vörös Erőd  

Ma megismerkedünk Agra nevezetességeivel s India építészeti remekeivel, a Taj Mahallal és a Vörös erőddel.

Napfelkelte a Tadzs Mahalnál, mely perzsául a paloták koronája, és a halhatatlan szerelem leghíresebb szimbóluma lett az egész világon. A mauzóleumot a XVII. században élt mogul császár, Sah Dzsahan építtette szeretett sokadik felesége, Mumtaz Mahal emlékére, aki a 14. gyermekük születésekor vesztette életét. Közel húsz éven keresztül, mintegy 20.000 kézműves dolgozott a síremlék elkészítésén, mely megvalósította az arányok és a szimmetria tökéletes harmóniáját adta. Az óvárosban jó hangulatú bazár utcák, éttermek.

Délután megtekintjük a Vörös Erődöt, ahonnan a nagymogulok igazgatták az egész országot. Lenyűgöző méreteivel ez India legfontosabb erődje, s lehet barangolni mívesen faragott bástyáin és termeiben.

 Ha valakinek nem volt elég a sok síremlékből, azok fakultatív elmehetnek még riksával az Itmad-Ud Daulah síremléke felé, amit legtöbben Baby Taj-ként ismernek, mely kevéssé ismert. De ez volt az első mogul építmény mely márványból készült, és a Tádzs Mahalt láthatóan ennek az építménynek alapján emelték néhány évvel később. 

Éjszakai buszozás, indulás Benáreszbe ( Varanasi).

12. nap - Agra extra nap

Este közösen elköltjük vacsoránkat, majd irány a buszállomás. 12h buszozás alvó buszon. 

13. nap - Varanasi

Reggel érkezünk Varanasiba, elfoglaljuk szállásunkat, majd elindulunk felfedezni a Gangesz partján elterülő szent várost. Minket a napi szertartások sokaságától és a folyó mellett zajló élettől a nap 21 órájában nyüzsgő folyópart és a belvárosi rész érdekel.

3000 éves Varanasi hangulatát a zegzugos utcácskák labirintusszerű hálozatában bolyongva felvesszük, szádukkal (szent emberek) találkozunk lépten nyomon, nemcsoda hogy az ember egy elvarázsolt világban érezheti magát

Közel 6 km hosszan elterülő A folyóparti mólóknál (ghat) sétálva belefutunk szertartással vegyített rituális fürdőt végzők sokaságába. Ghatok minden napszakban más és más arcukat mutatják, itt mindig történik valami, árusok, masszőrök, jógik és szent emberek, fehérbe öltözött leborotvált fejű hozzátartozók érkeznek a temetésekre és a szent fürdőre. Nem kell sokat sétálnunk, hogy temetkezési szertartásokra bukkanjunk a folyóparton, közelebb kerülve az indiai lélek megértéséhez, miközben megrázó a naturista közegben zajlik mellettünk az égetési ceremónia.

Miután felfedeztük az óvárost, a szent Gangesz folyó partjainál csónakázunk, s ringatózva érezhetjük át azt az érzést, ami Varanasi nyújt minden ide utazóknak. Innen háborítatlanul rálátunk a halottégetési szertartásokra is.

A víz nyugodtsága kontrasztban a part, a mólók nyüzsgésével. Halljuk a csilingelő szerpapokat, imákat fúj a szellő felénk, miközben napnyugtás fotókat készíthetünk.

Este vissza a szállásunkra, közös vacsora.

Alvás Varanasiban

14. nap - Sarnath – Varanasi  

Délelőtt aztán az ókori India kulturális központjába, a Varanasitól alig 1 órányira található Sarnathba teszünk kirándulást. A buddhisták számára ma is különös fontossággal bír a hely, ugyanis i.e. 528-ban Buddha itt indította el a Tan kerekét. A megmaradt romok közt számtalan gyönyörű kis kolostor, illetve sztúpát nézünk meg, ezek közt az egyik legfontosabb és leglenyűgözőbb a Dhamekh-sztúpa. Manapság zarándodok ezrei teszik tiszteletüket a helyen, aminek környékén a nagy iskolák kolostorokat tartanak fent, mi oda is benézünk.

Kora délután érkezünk vissza Varanasiba.

15. nap - Varanasi (Delhi)

Ma még Benáreszben pihenünk, masszázs, séta a Ghatoknál, majd a belvárosi részeken, ahol szuveníreket vásárolhatunk a sikátoros utcák sűrűjében.

Délután repülőre szállunk,és irány vissza Delhibe.

Repülő indulástól függően indulunk vissza Budapestre, vagy még egy éjszakát töltünk Delhiben, mielőtt leutazunk a meleg Dél Indiába egy tengerpartra pihenni. (GOA).

16. nap - Hazautazás hajnalban

17. nap érkezés Budapestre

India körutazás 2020 március 6-22.

Ajánlatkérés

Nem osztjuk meg Email címed senkivel.

Rólunk mondták

Kérek hírlevelet!

A "feliratkozás" gombra kattintva elfogadod az Adatvédelmi nyilatkozatunkat